MAGYARBÓLY – EGY KIS NÉPRAJZ
MAGYARBÓLY – EGY KIS NÉPRAJZ
2014-ben, a magyarbólyi szerb templom felszentelésének 200. évfordulójára felkérést kaptam a Pécs-Baranyai Szerb Egyesülettől, hogy a Baranyai Szerb Füzetek VIII. számát készítsem el: Fejezetek a magyarbólyi szerbek múltjából c. Terjedelmi okokból a néprajzi rész kimaradt. Íme, a magyar nyelvű változat:
A népszokásokat többféleképpen csoportosíthatjuk, pl. az emberi élet fordulópontjaihoz vagy az egyházi ünnepkörhöz kötödő szokások alapján. Vannak alkalmak mikor ez egyszerre jelentkezik. Pl. Húsvétkor az asszonyok elhunyt családtagjaik sírjára hímes tojást, egy szelet főtt sonkát, s egy karékj nnepi kalácsot helyeznek el. Gyertyát gyújtanak, imátkoznak, eléneklik a Húsvét tropárionját, a „Krisztus feltámadt” kezdetűt. A parókus a megboldogultak keresztneveit tartalmazó füzetecskét (čitulja) tartva imába foglalja az eltávozottakat, füstölővel tömjénez, vörösborral keresztet „ír” a sírra (libáció / prelivanje grobova). Így járja végig a temetőt sírról-sírra, vagyis családról-családra.
A magyarbólyi szerbek népzenei örökségéből kevés konkrét adat maradt fent. Vujicsics Tihomér / Tihomir Vujičić (1929-1975) népzenegyűjtő és zeneszerző monográfiájában (A magyarországi délszlávokzenei hagyományai. Budapest, 1978.) a következőképpen osztályoz. A magyarországi szerbek zenéje, a hazai délszláv népzenén belül, a D-dialektusba tartozik, melyben négy réteg különböztethető meg: 1. óhazai dalok, 2. népszokásokhoz fűződő dallamok, 3. népies folklorisztikus bizánci ihletésű egyházi zene, 4. kereskedői, hivatalnoki, mesteremberi réteg dalköltészete. Magyarbóly esetünkben napjainban csak a 3. alcsoportba tartozó kkal találkoztunk.)
A szőttesek azok a tárgyi emlékek, melyekből minden magyarbólyi szerb család szekrényének polcain megtalálható jónéhány darab. Mohácson, a Kanizsai Dorottya Múzeum állandó kiállításán szintén megtekinthetők dél-baranyai szerb szőttesek. A néprajzi kiállítás egy korábbi katalógusában Sárosácz György írja: „A szerb nők szintén tehetséges szövők, jó himzők és ruhakészítők voltak. Különös figyelmet érdemelnek a fémszállal himzett vőfény- és díszkendők és főkötők, amelyek népi barokk stílusban készültek. De a többi hímzések is kialakult, finom ízlésről tanúskodnak, noha a motíviumok újabb stílust mutatnak. A népviseletüket itt (a Kárpát-medencei területen) cserélik ki: feltételezhető, hogy az egykori ruhadarabokat ők is vászonból készítették. A régi ruhadarabokból az alsószoknyát, az inget, a kötényt és a háztartásban használt textíliákat - a két világháború közötti időszakig - őrizték meg.”
„A szerb fehér színű szőttesek (kavezlija) igen vékony fonalból készültek, finom munkáról vallanak: felületükön különböző szélességű csíkok és sávok találhatók. A színes gyapjúszöttesek gazdag változatban készültek. A szőttesek első csoportjába a kockákból és vonalakból összeállított felületek tartoznak, melyek kevés, de élénk színűek. A szerb lakodalmas- és vőfény-kendők igen gazdag változatban készültek. A hagyományos díszkendők egymás mellé szőtt csíkokból és sávokból állnak. A motívumok között találunk rozmaringszárat, tulipánt, rózsát és csillagot. A két végét csipkével zárták le. A himzés fonala színes műselyem, ezüst vagy arany fémszál volt.”
Az ételek is a hagyomány részét képezik. Néhány példa: Pogača (lapos kenyér) - hozzávalók: liszt, só, víz, élesztő, mely magában fogyasztva böjti étel. Gra čorba (bableves) van böjtös és sonkás változata is. Sarma (töltött káposzta) – hozzávalók: fűszeres darált sertéshús, rizs, savanyúkáposzta - az egyik legkedveltebb ünnepi főétel. Az aszalt gyümölcsök adták az egészséges „desszertet”. A szilvapálinka (šljivovica) – módjával fogyasztva – gyógyszerként szolgált, de az ünnepeken is elmaradhatatlan italnak számított.
„Peškir je mokar k’o Dojdola.” – A törülköző nagyon vizes. (Szó szerinti fordításban: A törölköző olyan vizes, mint Dojdola.) A „peškir” török jövevényszó a szerbben, szláv megfelelője: ručnik. Magánhangzó kiesés van a „kao” szóban, ami szintén a magyarbólyi tájszólás sajátossága. Dojdola/Dodola – a pogány szlávok esőistene volt. Egykor a tavaszi szárazság idején fiatal lányok zöld ágakkal díszített ruhában jártak házról-házra, esőkérő versikét mondva – a gazda(asszony) egy vödör vízzel le is öntötte, de ugyanakkor meg is ajándékozta őket. A „Dojdola” szóban a j a jat hang / betű reflexiója, mely a kelet-hercegovinai nyelvjárás egyik sajátossága. A Vuk Stefanović Karadžić (1787-1864), ki munkásságában egyszerre volt Kazinczy és Grimm, vagyis nyelvújító és a népköltészeti alkotások gyűjtője -, e nyelvjárást emelte a szerb köznyelv rangjára. A baranyai szerbség különben az említett Kelet-Hercegovina hegyvidéki tájairól származik. Erre a tudósok a nyelvjárás és mentalitás alapján következtetnek a szakemberek.
Végül, egy reprezentatív tárgyi emlék, melynek fényképe az 1979-ben kiadott két nagy néprajzi munkában (Orturay, valamint Balassa-Ortutay néprajzi lexikonban is szerepel): hombár / gabonás – a magyarbólyi Vukovics-család portájáról. Idézet a hombár szócikkből: „A Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében használt hombárok az udvarban, a házzal szemben különálló, csak gabona tárolására szolgáló épületek. Gerendavázas szerkezetűek, sározott deszka- vagy vessző fallal, nád- vagy cseréptetővel. Belső terük deszkákkal rekeszekre osztott. A délszláv falvakban használt hombárokat gyakran faragott deszkákkal, kis tornáccal díszítették. A különálló hombárok a 19. sz.-ban terjedtek el a megnövekedett gabonatermés igényesebb raktározására. Hasonló építményben tárolták a gabonát Szatmárban, továbbá a bánsági, bácskai, szlavóniai és szerémségi területeken is a magyar és a délszláv községekben.”
Vukovics Cvéta